Hiába zárt jó évet tavaly a nemzetközi autóipar, idén már lassulás érzékelhető. Ennek egyik következménye, hogy mérséklődhet az ipari ingatlanok, főleg raktárak építési üteme.
Miközben 2015 újabb kiváló év volt az autóipari beszállítók számára, a piaci bizonytalanság fokozódik, a globális bevételek növekedése pedig lassul - állítja a Lazard és a Roland Berger „Globális Autóipari Beszállító” című 2016-os tanulmánya. Az elemzők az idei évre a piac megtorpanását várják.
A tanulmány során több mint hatszáz nemzetközi autóipari beszállító teljesítménymutatóit vizsgálták meg, amely alapján látható, hogy az autóiparban 2010-ben elindult növekedés – melynek haszonélvezői a beszállítók voltak - megtorpant. Az árbevétel 2015-ben már jóval alacsonyabb volt, mint korábban. „Az autóipari beszállítók első látásra jó formában voltak, rekord nyereséggel,” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. „ám a lassuló bevétel-növekedés mellett a jövőben meg kell birkózniuk az egész világon erősödő piaci bizonytalansággal és szembe kell nézniük a forradalmi technológiai változásokkal is.”
A tanulmány szerint a globális járműgyártás 2016-tól mérsékelten, éves szinten mintegy 2 százalékkal fog nőni. „A beszállítóknak új alapokra kell támaszkodniuk, hogy stabilizálni vagy növelni tudják a profitot és továbbra is felkészültnek kell lenniük a váratlan makrogazdasági eseményekre, amelyek jelentős kereslet-csökkenéshez vezethetnek”- nyilatkozta Christof Söndermann, a Lazard Igazgatója. A kínai piacon eddig tapasztalt kétszámjegyű növekedés mára a múlté, nagyon kérdéses a piac alakulása Brazíliában és Oroszországban. A Brexit is újabb bizonytalanságot hoz Európába.
Az autóipar történelmi változások előtt áll
„Előre tekintve, az utóbbi időszak történései egyértelműen azt jelzik, hogy a globális autóipar a történelem legradikálisabb változása előtt áll”- mondja Söndermann. A technológiai trendek és az új üzleti modellek az autók használatában lehetőségeket ígérnek a beszállítók számára az elkövetkező tíz évben – azonban az, hogy mikor és hol tárulnak fel ezek a lehetőségek, egyelőre bizonytalan. A teljes piac értéke a 2015-ös 700 milliárd euróról várhatóan 850 milliárd euróra nő 2025-re, de a profit eloszlása a meglévő szegmensek és akár új piaci szereplők között lényegesen módosulni fog.