Irodatérkép

A nők (egyik) nagy hibája

2017. február 19. 13:44 - MeNa

Banális, de nagyon igaz: nem elég a tűzfal és a vírusfelügyelő. Kell hozzá az is, hogy rend legyen az irodában. A nők sajnos elég sok hibát elkövetnek ezen a téren. Mutatjuk a legfontosabbakat.

Hiába van kiváló IT-rendszerünk, ami igyekszik megvédeni cégünket a külső támadásoktól, adathalászoktól, ha a kiadó "A" kategóriás irodában, tehát jó környezetben, hegyekben állnak az olyan céges papírok, amik illetéktelenek kezében súlyos károkat okozhatnak nekünk. Rém egyszerű az ellenszer: rendet kell tartani. Nem csak kérni, hanem megkövetelni is kell ezt.

A nők igen gyakran nyitva hagyják táskájukat, ez felhívás lehet keringőre egy vendégnek, aki egy óvatlan pillanatban akár el is emelhet belőle értékes dolgokat, például pénztárcát vagy más iratot, belépőt. A férfiak kevésbé figyelmetlenek, de náluk is előfordul, hogy a pénztárca ott marad az asztalon, rögtön a gép mellett - felügyelet nélkül.

laptop-1478822_1280.jpg

Triviális, de az íróasztalokon nem tartunk szerződéseket, számlákat, igazolásokat, még kevésbé pecséteket vagy bármilyen fizetésre alkalmas kártyát. Vendég is lehet „túl kíváncsi”, s ha eleve sok ügyfél fordul meg nálunk, mert olyan az irodánk, akkor semmit nem lehet kizárni. És itt tényleg mindegy, hogy éppen A vagy B kategóriás irodáról van szó, utóbbiban is szokott lenni különféle biztonsági szolgálat, de legalábbis egy jó portás.

Az lenne az ideális, – kisebb cégeknél ez többnyire nincs így – ha lenne egy külön adatkezelési vagy dokumentumkezelési rend, eljárás, amiben részletesen leírjuk, hogy mit, hogyan kell elvégezni, mit, hová kell elzárni, a már nem szükséges, lejárt, stb. dokumentumokat hogyan semmisítjük meg.

privacy-policy-550785_1280.jpg 

Vannak különféle kutatások arról, hogy adatvédelmi szempontból az íróasztalon kívül mik az igazán veszélyes területek az irodán belül. Nem meglepő, hogy a tárgyalók igen előkelő helyet foglalnak el, hiszen úgymond „azok mindenkié” – tehát senkié.Ha a titkárnők a használt poharakat ki is viszik, általában nem tartozik bele a feladatkörükbe, hogy a teremben lévő, bizalmas információkat vagy adatokat tartalmazó papírokat és jegyzeteket is összeszedjék és szakszerűen megsemmisítsék.

A nem elektronikus táblákkal, hanem csak flipchartokkal dolgozó kisebb cégeknél gyakran marad fenn jegyzet, pénzügyi adat vagy grafikon. Szintén ismerős terep a fénymásoló, amelyben belül ott marad a másolt eredeti dokumentum vagy annak egy része.

A Fellows cég 50 irodai takarító vállalatnál végzett egy felmérést az iroda rendről vagy inkább rendetlenségről. Kiderült, hogy a takarítók negyede félreteszi a munkája közben talált, fontosnak tűnő papírokat, sőt esetleg még a kukából is kiveszi, hátha csak véletlen került a szemétbe megsemmisítés nélkül. Ők általában jelzik is ezt vagy saját felettesüknek, vagy az általuk takarított cégnél lévő kapcsolattartójuknak. Viszont – miután nem kötelessége – negyedük nem foglalkozik a problémával, és megsemmisítés nélkül dobja ki a többi hulladékkal a bizalmas dokumentumokat is. Természetesen nem várható el, hogy a takarítóvállalatok alkalmazottai végezzék el a cégek helyett a szakszerű iratmegsemmisítést, ez az adott vállalat feladata.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://irodaterkep.blog.hu/api/trackback/id/tr3012005708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duplaxiii 2017.02.20. 12:08:04

Jót röhögtem a poszton.
Leírtál triviális dolgokat, de a rendszeren kéred számon az emberi prosztóságokat...
Ez visszavezethető, hogy ma a munkaerőért 30-as szőke HR-esek felelnek, akiknek semmiféle "üzemi" gyakorlatuk nincs.
Az előlhagyott pénztárca, szerződés, a másolóban felejtett dokumentum nem adatkezelési szabályzat része, hanem a hibás humánpolitikának az eredménye.
A pénztárca dolgot még meg lehet tanítani (nem csak nőknek!), el kell rakni és várni a egyre fokozódo riadalmat.
De ezt szerződésekkel, számlákkal nem lehet, ez a folyamatokat akadályozza.
De adok egy tanácsot erre az esetre. Ha ilyen van, be kell gyűjteni, majd kérni egy olyan feladatot a illetőtől, ami a dokumentumhoz kapcsolódik. És várni! Meghallgatni a hazugságait, hogy miért késik.
És lehet megszégyenítve megtanítani neki a fegyelmet vagy kirúgni a fenébe!
Szóval a megírt problémakör nem a "nőkre" jellemző, hanem a mai vállalkozásoknál alkalmazott vezetői garnitúra képzetlenségére! Mert egy adott cégméret felett már nem így dolgozunk...

2017.02.20. 12:27:46

Dragam, nem azert fordul elo tobbszor nok eseteben az ilyen hanyagsag, mert a noi nem jellemzoje, es a kis hulye igy szuletett, hanem azert, mert az adminisztrativ feladatokat Magyarorszagon jellemzoen nok latjak el. Gyakorlatilag a titkar, mint foglalkozas, szinte ismeretlen. Ha egy ferfi titkarkent dolgozik, minimum gyanakodva neznek ra, hogy miert vallal ilyen munkat. A titkarok, asszisztensek legnagyobb hanyada Magyarorszagon nonemu eloleny. Remekul leleplezted, hogy a noi munkaero nagy reszet Magyarorszagon, irodai kornyezetben, foleg adminisztrativ kulimunkara hasznaljak, gratulalok a felismereshez. Ettol fuggetlenul a hanyagsag az hanyagsag. A kerdes az, hogy az illeto hanyag termeszetu es nem tanulta meg rendesen az iratkezelest. Vagy, tudvan, hogy tokmindegy mit csinal, mennyi erofeszitest tesz, akkor is csak molyolhat az aktak kozott es soha nem fog ertelmes feladatokat kapni, hiszen nobol van, ezert egy ido utan sz@rik az egeszre. Harmadik, es ezt mostanaban sokszor tapasztalom, hogy a mostanaban az iskolapadbol a munka vilagaba atkerulo fiataloknak minimalis elkepzelese nincs az irodai viselkedesrol! Olyan alapdolgokat kell elmondani, hogy a hajam egnek all toluk, pl. irodaba rendesen feloltozve kell bejonni es nem strandpapucsban es rovidgatyaban. Egy masik egybites rasszista videokat nezett (hanggal) a youtubon, mert a haverja atkukdte a linket, es ott rohogott ezeken az ugyfelterben, es total nem vette eszre magat! Ez pl himnemu diszpeldany volt. Szoval,lehet meg korosztalyi problema is, ilyen esetben pedig a csoportvezeto vagy a menedzser feladata elmondani, hogy hogyan kell oltozkodi, viselkedni egy irodai alkalmazottnak. Aztan, ha nem javul, akkor ahogy fentebb is irta valaki, mehet Isten hirevel, franc fog veluk kinlodni, jon masik, az talan ertelmesebb lesz.

Lángharcos 2017.02.20. 13:11:57

Kell hozzá olyan környezet is, ahol a munkaidő része az, hogy elpakolunk. Ha fontosnak érezzük az anyagok elzárását, akkor ez is munka kéne, hogy legyen.

De amíg ferdén nézünk arra, aki 10 perccel a munkaidő lejárta előtt elkezd összepakolni, hiszen a munkaidő végéig illik dolgozni, hogyhogy nem az aktát bújja - akkor érthető, hogy a munkaidőn túl már nem szeretne rendrakással, iratok elzárásával bajlódni, hanem amint lehet, fogja a kabátját és távozik az épületből. Az asztalán meg ottmarad, ami ott marad, legalább holnap nem kell újra elővennie.

Bobby Newmark 2017.02.20. 13:57:50

@Kishableany: " a mostanaban az iskolapadbol a munka vilagaba atkerulo fiataloknak minimalis elkepzelese nincs az irodai viselkedesrol"

Mégis honnan a francból lenne, ha az az első munkahelye? Ez lenne az első dolog, amit a HRnek vagy a főnöknek el kellene mondania a legelső munkanap legelején, kb a körbevezetéssel, kollégáknak bemutatással együtt. Vagy akár már a sikeres állásinterjú végén.

Amit leírsz, az a ló túloldala, hogy szerencsétlen pályakezdőtől elvárás, hogy mindent azonnal vérprofin csináljon.

pause 2017.02.20. 16:01:12

fu ecsém,ez aztán a sokatmondó poszt, csoda,hogy nincs tele még több ingatlanhirdetéses linkkel...

Treff Bubi 2017.02.20. 16:34:59

@Bobby Newmark: igen, ez így logikus. Tovább megyek: azoknál a cégeknél, amik kifejezetten a fiatal, tehetséges pályekezdőkre utaznak, hasznos lenne egy pár napos általános munkahelyi kultúra-bemutató tréning, amivel elejét lehet venni sok felesleges konfliktusnak.

2017.02.20. 19:05:08

@Bobby Newmark: nem verprofin. De mondjuk feloltozve es nem ugy, mint aki strandra megy. A munkaba bele kell tanuljon, ebben igazad van, es a felettese feladata, hogy betanitsa a folyamatokat es az ugykezelest, meg tanitson par dolgot a "tippek es trukkok" kategoriabol, es eleinte kijavitsa a hibakat. De egy egyetemet/foiskolat vegzett, elmeletileg dolgozni akaro embertol elvarhato egy minimalis kulturaltsag, viselkedeskultura, helyzetfelismeres es intelligencia. Hadd ne kelljen mar trivialitasokat elmondani, vagy ha igen, akkor ne vagjon hozza pofakat, mert kivagom, mint macskat....

Bobby Newmark 2017.02.20. 20:27:39

@Kishableany: "De egy egyetemet/foiskolat vegzett, elmeletileg dolgozni akaro embertol elvarhato egy minimalis kulturaltsag, viselkedeskultura, helyzetfelismeres es intelligencia."

Ezekben nincs benne a strandpapucs, úgy gondolom. Egy frissdiplomásnak egészen addig az életében mindig megmondták, mit kell csinálnia és hogyan. Ez a te/főnök/HR-es dolga, hogy megmondja, mi a céges elvárás, amennyiben van olyan. Amíg ezt nem közlöd vele, nem az ő hibája, ha nem felel meg neked, a diploma bizonyos skillekre biztosíték, de a gondolatolvasás ebbe nem tartozik bele.
Főleg, ha olyan háttérmunkát végez, amikor nincs is dolga ügyféllel, legfeljebb látják. Ha nem is látják, csak a kollégák, és nem mondtad neki, akkor teljes joggal gondolhatja, hogy nincs ilyen elvárás felé. Ha meg nem is látja senki külsős akkor meg nettó szopatás dresscodeot előírni egyébként, ez esetben jobban is jár, ha kivágod. Jellemzően annál a cégnél ahol egy felesleges szopatás van, az nem jár egyedül.

"akkor ne vagjon hozza pofakat, mert kivagom, mint macskat...."

Ez meg egy másik kérdés.

KuunhalmiAgnes 2017.02.20. 20:44:54

A nok olyan ostobak, hogy meg egy fenymasolot sem tudnak kezelni.
Allandoan megy a rinyalas, hogy ugyanazert munkaert kevesebbet keresnek. Hat azert keresnek kevesebbet, mert ahogy az a postbol is kiderult LOSZART SEM er a munkajuk. Tul vannak fizetve a felet sem erdemelnek.

Pierr Kardán 2017.02.20. 22:54:05

@KuunhalmiAgnes: Az eszedért biztosan nem fognak téged ellopni :-))
süti beállítások módosítása